Három évre elbúcsúzunk a Szépművészeti Múzeumtól

Hitte volna, hogy található a Szépművészeti Múzeumban egy hatalmas, s még kissé lepusztultan is impozáns csarnoka, ahová 1945 óta a múzeumi dolgozókon és egynéhány kiváltságoson kívül senki emberfia nem léphetett?

Márpedig van: a Román Csarnok. A helyiség a második világháborúban sérült meg, sosem volt pénz a helyrehozatalára, mindössze annyit tudtak segíteni állapotán, hogy a beázásokat megszüntették.

Eddig raktárként működött, a XIX–XX. század mázsás gipszmásolatait tartották itt. Ez a három évig tartó, nyolcmilliárd forintos felújítás központi eleme, de korszerűsítik a fűtési rendszert, a pincében új raktárhelyiségeket alakítanak ki, a mélyföldszinten pedig egy 1000 négyzetméteres kiállítótér is nyílik majd.

Ehhez azonban a 100 000 darabos műtárgygyűjteményt biztonságba kell helyezni, a szálló por miatt az összes képet le kell akasztani a falakról. Azt, hogy ez a hatalmas mennyiségű gyűjtemény mekkora értéket képvisel, senki nem tudja megmondani.

Nem csoda, hogy több tucat műtárgymozgató-technikus több mint két éve dolgozik már a Szépművészeti kiürítési tervén. A festményeket mozdítható rácsokra helyezik 20–21 fok és 50 százalékos páratartalom mellett, a grafikák teljes sötétet igényelnek, a gipszek pedig ideiglenes raktárakba kerülnek a Szabolcs utcai raktározási központban és a komáromi Csillagerődben.

A Szépművészeti külföldre is kölcsönöz képeket ebben az időszakban, 50 műtárgy pedig – jellemzően a legértékesebbek – a Nemzeti Galériába kerül.