Öngyilkos lett, miután órákat várt a kórházban

kórház
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 31. 21:00
Önkezével vetett véget egy családanya az életének, miután közel négy órán át váratták egy kórházban. Még az intézményben felkötötte magát.
Bors

A háromgyermekes, depresszióban szenvedő Jackie Williamst azután szállították kórházba hétfőn, hogy órákon keresztül kóborolt, önmagáról mit sem tudva. A nőre, aki már kétszer is öngyilkosságot kísérelt meg korábban, szinte rá se néztek orvosai. Négy és fél óra várakozás után az asszony besétált egy kisebb helyiségbe, ahol felkötötte magát.

"Életem szerelme és gyermekeim anyja most köztünk lehetne, ha a kórház személyzete legalább egy picit törődött volna vele. Jackie beteg volt, és megérdemelte volna a segítséget és a törődést" - nyilatkozta a gyászoló férj, Wayne, aki értetlenül áll az előtt, hogy a nyilvánvalóan öngyilkos hajlammal rendelkező, mentálisan labilis nő miként kószálhatott felügyelet nélkül a kórház területén belül, és miként vethetett véget az életének abban az intézetben, ahova elvileg azért vitték be, hogy segítsenek rajta - írja a Mirror.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelki elsősegély számot!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.