Mutáns patkányoktól rettegnek az angolok

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 20. 14:30
Az angliai Englefield városában kisebb pánik ütött ki, miután az egyik ideiglenes szállót patkányok lepték el. Szakértők szerint az itt talált rágcsálók akár 60 centisre is megnőhetnek.
Bors

Ideiglenesen be kellett zárni az Angliában található Englefield egyik, elsősorban hajléktalan családokat elszállásoló hosteljét, miután patkányok szaporodtak el. Az itt élők szerint a hatóságok hónapok óta tudnák a problémáról, ám a rágcsálóirtást nem végezték el kellő hatékonysággal, így a patkányok folyamatosan szaporodnak és híznak.

– Nem luxusra számítottam, amikor ide költöztem, de a hatalmas patkányok a gyerekeimre is veszélyt jelentettek. El kellett költöznünk, de a mostani helyünkön sem biztosított a maradásunk. – nyilatkozta a Mirrornak az egyik, neve elhallgatását kérő lakó.

– Mindenhol érezni az élő és döglött patkányok szagát. A tanács ugyan elvégezte a rágcsálóirtást, de a tetemeket sok helyen el sem vitték, és az itt élők, akiknek a legtöbbjének gyermekük van, ki vannak téve a különféle fertőzéseknek. Érthetetlen, hogy heteken keresztül nem tettek semmit az ügy érdekében. – idézi a brit lap egy másik, egykoron itt élő anyuka szavait.

A hatóságok most azért döntöttek az ideiglenes szálló bezárása mellett, mert a rágcsálók már az elektromos vezetékeket is tönkretették és félő volt, hogy egy esetleges tűz lakóival együtt porig égeti az épületet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.