Azt már megszokhattuk, hogy Kínában mindig minden kicsit máshogy van. Hatványozottan igaz ez a Hszian városában történt eseményekre is. Történt ugyanis, hogy egy helyi kórházban saját páciensükkel szelfiztek az orvosok, miután egy durva műtétet sikeresen hajtottak rajta végre - írja a Shanghaiist.
Ha maga a beteg tudott volna az egészről, maximum erős lenne az egész, de mivel még altatásban volt, nyilván fogalma sem volt, hogy éppen mi történik.
A férfi egyébként egy súlyos munkahelyi baleset miatt került a műtőasztalra, és félő volt, hogy elveszti egyik lábát. Az orvosok hét órán keresztül műtötték, és közben nem ettek-nem ittak semmit.
Igazán szép munka, de a közvéleményt ez egyáltalán nem hatotta meg. A nagy botrány miatt ki is rúgták a kórház igazgatóhelyettesét, aki az egészségügyi személyzetért volt felelős.
A képen szereplők pedig három hónapig nem kapnak fizetést.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.