A nyilvánossághoz fordult a november 5-én eltűnt Nagy Noémi édesanyja, Piroska szerint lányát így nagyobb eséllyel találhatják meg.
Az aggódó szülő múlt héten a Borsnak részletesen elmesélte a gyermekével töltött utolsó napot, s úgy vélekedett: a kámforrá vált Noémi emberkereskedők hálójába kerülhetett.
A rendőrség körözést adott ki a tini után, ám az anya szerint a hivatalos eljárás nem túl gördülékeny, nem elégséges a lány megtalálásához.
Cikkünk után egy szemtanú jelentkezett az édesanyánál, azt állította, hogy az osztrák határ közelében, Kőszegen látta Noémit.
– Állítólag egy kopasz, nagydarab emberrel látták a lányomat, a férfi a lányom minden mozdulatát árgus szemmel követte – mondta a Borsnak Piroska.
– Ez is azt az érzésemet erősíti, hogy a lányom emberkereskedők befolyása alatt áll, s valószínűleg Ausztriában futtatják. Noémi telefonja is eltűnt, és hiába hívom, a készülék mindig ki van kapcsolva. Legalább életjelet adna magáról, csak annyit, hogy megvan, él, nem esett bántódása. A rendőrségnek mindenesetre jeleztem ezt az információt, remélem, most már valami kézzelfogható eredményt is fel tudnak mutatni – magyarázta az anya.
Eltűnésekor Noémi rózsaszín melegítőfelsőt, tépett farmernadrágot és fekete sálat viselt. A lány különös ismertetőjegye: ajkán és az orrában piros köves piercinget, fülében ezüst karika fülbevalót, ujján fehér köves ezüstgyűrűt hord.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.