Rosszul emlékszik útjára Kósa Lajos

Parlament
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 27. 04:10
Ki mit mondott, és mire emlékszik abból? Kósa Lajos nyilatkozatait ütköztettük a tényekkel. A téma: új-zélandi útja.
Bors

1. Kósa a Hír24-nek: „azt mondtam, nézze, magánútra megyek három napra, nem nyilatkozom. Olyat végképp nem mondtam neki, hogy Dubaj a cél” (2014. 11. 25.)

A valóság: A Bors nem állította, hogy Kósa bármit is mondott volna az útjáról. Azt, hogy Dubaj az úti cél onnan tudtuk, hogy a politikus Halász Jánossal arra a gépre csekkolt be. Mindezekről fényképek is készültek.
„Szabadságra megyek, összesen három napra utazom, nem szeretnék róla semmit mondani.” Ezt írta lapunk, 2014. 11. 19-én.

2. „Ha egy héttel később megyünk, akkor Aucklandben az AC/DC-t láthattuk volna” (Hír24, 2014. 11. 25.)

A valóság: A MusicPress szakoldal hívta fel a figyelmet a nyilvánvaló tényre: az AC/DC nemhogy Aucklandben, a világ egyetlen pontján sem adott koncertet. A zenekar utoljára négy éve járt Új-Zélandon.

3. Kósa szerint repülőjegye 450 ezerbe, szállása napi harmincezerbe került, a legolcsóbb koncertjegyet vette (kb. ötvenezer) és olcsó büfékben evett alkalmanként háromezer forintért.
„– Mennyi a három nap szummája?
– Nem érte el a havi fizetésem kétharmadát.” (Hír24, 2014. 11. 25.)

Kétségek: Kósa bruttó egy- millió forintnál kevesebbet keres, amiből nagyjából 800 ezret kap kézhez. Ennek a kétharmada 530 ezer. Így a repülőjegyen kívül alig nyolcvanezer forintnyi költőpénze maradhatott.

4. Kósa hogyan jutott a koncertjegyhez?
„Az internet korában fogja magát az ember, fölmegy az oldalra és vesz magának.” (Hír24, 2014. 11. 25.)

Kiegészítés: Csupán apró adalék a Fidesz ügyvezetô alelnökének nyilatkozatához, hogy információink szerint a jegyek megszerzésében az aucklandi tiszteletbeli konzul is segédkezett.

A parlamentben találkoztunk...

Kósa Lajostól kedden egy parlamenti bizottsági ülés után próbáltunk válaszokat kapni kétségeinkre. A politikus udvariasan elhárította érdeklődésünket. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.