Aktuális

21 lányt molesztált a rendőr alezredes

M. S.

2014. október 21. kedd 05:00

Zárt ajtók mögött tárgyalja a Kaposvári Törvényszék K. József ügyét. A vád szerint egy dunántúli város rendôr alezredese nyári táboroztatások alkalmával szexuálisan molesztált tinilányokat.

„A tábor korábban drogmegelőzésre íródott, ma már egy sokkal szélesebb sávot – az egészséges életmódra való nevelést és a viselkedéskultúrát is – lefed”.

K. József alezredes még tavaly nyáron is több sajtóorgánumban lelkesen nyilatkozott az általa vezetett nyári táborokról és módszereiről, amelyekkel drogellenes és családi problémákra talált megoldást. A férfi hitelességét senki sem kérdőjelezte meg, hiszen az egyik városi kapitányságon rend­őr­tiszt­ként szolgált, fellépése mindenkiben bizalmat, tiszteletet ébresztett.

Aztán robbant a bomba. K. Józsefet előzetes letartóztatásba helyezték, a Szekszárdi Nyomozó Ügyészség nyolc lány sérelmére elkövetett kiskorú veszélyeztetése és kétrendbeli hivatali visszaélés bűntettével vádolja az 50 éves, kétgyermekes családapát.

A vád szerint a kirándulások alkalmával igyekezett a lányokhoz közel kerülni, néha egy medencében fürdött velük, és szexuálisan zaklatta őket. Mélylélektani rétegeket érintő feladatokat végeztetett velük, közben igyekezett behálózni őket. Étterembe vitte őket, bizsukat, néha fehérneműket és ruhákat vásárolt nekik. A táborokban arról is beszélt, hogy látja a lelkeket, illetve tud kommunikálni a szellemekkel.

Összesen 21 lánnyal próbált intim viszonyt kialakítani. A beleegyezésükkel két lánnyal szexuális kapcsolatot létesített, az egyik még nem volt 18 éves. Hat másik lánnyal szeméremsértő cselekményeket végeztetett, egyikük még gyermek volt, vagyis nem töltötte be a 14. életévét.

A Bors utolért egy nagyszülőt, akinek az unokája tavaly júliusban részt vett a táborozáson. – Rajongva beszélt az alezredesről, Józsinak szólította, mint minden gyerek. A férfi mindenkivel nagyon közvetlen viszonyt alakított ki. Az unokám fiú, így hála istennek, őt nem érte molesztálás – mesélte a nagyszülő.

K. József elvált, két gyermek édesapja. A Bors beszélt 21 éves lányával. – Természetesen kitartunk édesapám mellett, hiszünk az ártatlanságában – zárta rövidre a beszélgetést a lány.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16074678_auto_resized.jpg
origo.hu

Gyógyíthatatlan beteg a legendás magyar focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15921_resized.jpg?avcount=1686177305
origo.hu

Berki Mazsi összevissza beszél új barátjáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16073026_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ezután te sem fogod kidobni a maradék lekvárt! Így használd fel és egy csepp sem veszik kárba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16074873_auto_resized.png
hirtv.hu

A baloldal a Soros-dollárokért cserébe elárulta a magyar érdeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16073541_auto_resized.jpg
ripost.hu

Szoboszlai és magyar társa ugyanahhoz a sztárcsapathoz kerülhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16074842_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Döbbenetes állapotban vannak a Dollyéktól mentett kutyák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15694_resized.jpg?avcount=1686177305
mindmegette.hu

Főzz bodzát az eperlekvárba, és a végeredménytől odalesz a család!(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15909_resized.jpg?avcount=1686177305
life.hu

A hólyaghurut leggyakoribb okai: nem mindig a hideg a ludas(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16074466_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem tudják halottá nyilvánítani Suhajda Szilárdot

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/uoJ3gpUC97rEed6Tal2AlQQfBiTV2Wl7NkowyqaBoks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZhZTJlNDhiMzA3NzRlYzU4NjlmOWE3MzMxNzMzODQ1.jpg
Tragédia

Nem tudják halottá nyilvánítani Suhajda Szilárdot

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/THom25dgahXmUaTk71oeMiFqGu8Jc-BvVUfTkRXwIMs/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRjOTk2YjJlMDMzOTRjNjJiZDMyMTk4ZTAxNjFlNGMx.jpg
Aktuális

Itt az Erdőkertesen meghalt lány szívszorító hangüzenete: "Ha elhagynám, öngyilkos lenne vagy kinyírna"