Aktuális

Tinilányokkal szexelt a rendőr alezredes?

Bors

Létrehozva: 2014.07.17.

Tizenéves lányokkal hált egy volt rendőr alezredes a gyanú szerint. A férfi ellen a Szekszárdi Nyomozó Ügyészség folytat eljárást, jelenleg is előzetes letartóztatásban van.

Nyolc lány sérelmére elkövetett kiskorú veszélyeztetése és két rendbeli hivatali visszaélés bűntette miatt indított eljárást az ügyészség egy volt rendőr alezredessel szemben.

– A férfi rendőrségi beosztására is hivatkozva, magát drogprevenciós szakértőként feltüntetve évek óta végeztetett a gyerekekkel mélylélektani rétegeket érintő feladatokat. Ezek során feltárta családi problémáikat, majd segítés ürügyén folyamatosan igyekezett közel kerülni a programban részt vevő néhány lányhoz. A férfi éttermekbe vitte őket, apró bizsukat, néha ruhákat, fehérneműket vásárolt nekik, hangoztatva, hogy szereti őket – közölte dr. Bali-Fülöp Zsuzsanna, a Tolna Megyei Főügyészség szóvivője a teol.hu megkeresésére.

A férfi sokszor szexuális tartalmú vagy arra utaló beszélgetéseket kezdeményezett. Szexuális jellegű, kétértelmű feladatokat adott a gyerekeknek. A képzések közötti estéken, valamint a táborokban azt állította a lányoknak, hogy látja a lelkeket, illetve tud a szellemekkel kommunikálni. Összesen 21 kiskorú lánnyal törekedett intimebb kapcsolat kialakítására. Két lánnyal közös megegyezéssel szexuális kapcsolatot létesített, az egyik még nem volt 18 éves. További hat lánnyal szeméremsértő dolgokat csinált, egyikük még nem töltötte be a 14-et.

A volt rendőrtiszt ellen hamarosan befejezik a nyomozást. A gyanúsított szeptember 11-ig továbbra is előzetes letartóztatásban marad, mert félő, hogy befolyásolná a tanúkat vagy megpróbálna elszökni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128368_auto_resized.jpg
origo.hu

Hihetetlen: szakított a TV2 két sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713248410
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130515_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131976_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713248410
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132369_auto_resized.jpg
travelo.hu

Firenze leghíresebb hídja végre visszakapja eredeti pompáját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133443_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy méter mély vízbe fulladt bele egy férfi Oroszlányban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

Új fejlemény a ráckeresztúri repülőbalesetben: ezért csapódhatott földbe a vezérigazgató gépe