Különös házasságkötésre került sor tegnap a Szigeten. Itt pecsételte meg hitvesi csókkal fogadalmát a balassagyarmati lány és a tésai fiú, akik még a középiskolában ismerték meg egymást.
– Régóta tudtuk, hogy nem hagyományos esküvő lesz a miénk – mondta az ifjú ara a Borsnak. – Jött a két gyerek, a most négyéves Petra és a kétéves Réka, a pénz pedig állandóan jobb helyre került. Az én ötletem volt, hogy legyen a Szigeten az esküvőnk.
Meghirdettek egy karácsonyi kívánságteljesítő programot, amire én ezzel jelentkeztem, de nem nagyon hittem benne, hogy sikerül. Húsz meghívott vendéget terveztünk plusz a szigetlakókat. Nagy öröm volt, hogy a szervezők a sok kérés közül a miénket teljesítették – mondta Detti.
– Eredetileg szebb ruhát terveztünk, de az eső közbeszólt – vette át a szót Tamás. – Ehhez öltöztünk, amúgy szigetesen. Én rövidnadrágot vettem fel, Detti szép fehér esküvői ruhát strandpapuccsal – nevetett az ifjú férj. A gyűrűket és virágokat a két gyerek hozta. Látszott rajtuk, hogy nagyon élvezték.
Vargáné Deli Andrea anyakönyvvezető bevallotta: ez volt élete eddigi legemlékezetesebb esketése.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.