Hazahozták Thaiföldről a gránátos gyilkost

börtön
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 06. 14:30
Hazaszállították Thaiföldről azt a magyar férfit, akit távollétében jogerősen elítéltek, mert 2005-ben kézigránátot hajított egy család tagjaira Törökszentmiklóson – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
Bors

R. Antalt, aki 2008 óta bujkált Thaiföldön, és távollétében életfogytiglant kapott a Debreceni Ítélőtáblától, a Nemzeti Nyomozó Iroda információi alapján fogták el a thai rendőrök még július második felében Pran Buri tartományban. A férfi kedden este érkezett meg Magyarországra, majd megkezdte börtönbüntetését.

R. ellen „több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés” bűntette és más bűncselekmények miatt adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot a magyar hatóságok. A magyar rendőrök kiderítették, hogy hol van, a thai hatóságok pedig annak ellenére is megállapították a személyazonosságát, hogy hamis iratokkal igazolta magát. 


A 2010 januárjában kiszabott ítélet szerint a vádlott kézigránáttal akart elintézni egy vitát 2005 nyarán, amikor két rivális törökszentmiklósi család mintegy húsz-húsz tagja között tömegverekedés tört ki. A verekedés brutalitására jellemző volt, hogy szamurájkarddal, botokkal, vasrudakkal, kövekkel, asztallábakkal, szerszámokkal, csúzlival, különböző lőfegyverekkel és kézigránáttal estek egymásnak a haragosok.


R. Antal családjának több tagja gázpisztollyal és éles lőfegyverrel is a tömegbe lőtt, majd ő maga kézigránátot dobott a vele szemben állók közé. A robbanásban egy ember meghalt, tizennégyen életveszélyes, illetve maradandó károsodással és fogyatékkal járó sérüléseket szenvedtek. A férfi ezután megpróbálta elrejteni a bizonyítékul szolgáló tárgyakat – egy kézigránátot, több maroklőfegyvert, három hangtompítót, töltényeket és töltényhüvelyeket –, amelyek 2006-ban egy kútból kerültek elő.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.