Dia a legjobb horgász a világon

legjobb
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 27. 10:30
Tizenhárom ország 75 versenyzője között lett horgászvilágbajnok Walter-Barna Diána. Az ifjú anyuka a portugáliai Coruche-ban vitte el a pálmát a hétvégén.
Hofmeister Zoltán

Izgatottan készülődtek a női horgászok a hétvégén az Ibériai-félszigeten, a Sorraia folyónál, hogy összemérjék tudásukat.

Magyarországot öten, köztük Walter-Barna Diána képviselte. – Egy óránk volt az etetésre, tízkor már kezdődött a verseny, ami mindkét nap délután kettőig tartott – meséli Dia. A versenyzők egy-egy bokszban ültek egymás mellett és egy maximum 11,5 méteres bottal vágtak neki a küzdelemnek.

Csak úszóval lehetett horgászni, és azt is meghatározták, hogy mennyi élő anyag lehet a csali. – Márnát, kárászt és sneciket fogtunk, amik eltérő súlyúak, így különféle praktikákat is be kellett vetni, hogy ne a darabszámot, hanem a súlyt gyarapítsuk. Bár bizonyára sokan azt gondolják, hogy ez a sport csak a szerencsén múlik, ennek nem nagyobb az aránya tíz százaléknál – meséli Dia, akinek ez az első egyéni világbajnoki címe.

– Mivel apukám is horgász, már 4–5 éves koromban bot volt a kezemben. Hét-nyolc esztendôsen már versenyeztem, 10 évesen pedig már világbajnokságon indultam – mondja a kiváló sportoló, aki ezt megelőzően 2001-ben már csapatvilágbajnok lett, sőt két ezüst- és három bronzérmet is fel tud mutatni.

Amikor arról kérdezzük, mi volt élete eddigi legnagyobb fogása, elmosolyodik. – A Karib-tengeren egy 1,5–2 méteres cápa, ám ez nem versenyen történt – mondja, akinek férje még rajta is túltesz, ugyanis Walter Tamás már kétszeres egyéni világbajnok. Talán már az utánpótlás is megvan, ugyanis gyermekük, a 21 hónapos Petra már most nagyon szereti a halakat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.