Csoda történt a halottnak hitt lánnyal

cunami
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 09. 00:00
Az indonéz lány csak négy éves volt, amikor őt és bátyját elsodorta a 300 ezer emberrel végző cunami. Tíz év után újra átölelhette a szüleit.
Bors

Raudhatul Jannah-ról azt hitték, meghalt a 2004-es indonéz szökőárban, ami 300 ezer embert pusztított el, és a történelem egyik legnagyobb katasztrófája volt. Egy évtizeddel később azonban újra megölelhette szüleit - számol be a Mirror a szívszorító történetről.

A lány akkor négy éves volt, és az ár testvérével együtt sodorta őket ki a családi házból. Szülei egy hónapig reménykedtek, aztán feladták, mert gyakorlatilag semmi esély nem volt arra, hogy gyermekeik még életben vannak.

A család egyik rokona nemrég viszont arról számolt be, hogy talán a kislányt látta. És tényleg, apja hamarosan kiderítette, hogy a halottnak hitt lány az ország másik tartományában él egy idősebb nővel. “Ez egy isteni csoda. Ha valaki kételkedne, bármikor vállalkozom egy apasági tesztre” - hálálkodott az égieknek, majd mondott rögtön is oda a kétkedőknek. 

A megkerült lány szerint testvére is túlélte a gyilkos cunamit, a család most őt is megpróbája felkutatni.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.