Akarata ellenére szabadult a börtönből a gyilkos

börtön
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 18. 16:30
Tévedésből ajtót mutattak egy gyilkosság gyanúsítottjának egy brit börtönben. Az érintett annyira meglepődött váratlan szabadulásán, hogy haza sem ment, az utcán bevárta, míg újra elfogják.
Bors

Három órán át ücsörgött tétován a lincolni börtönnel szembeni buszmegállóban egy gyilkossággal gyanúsított férfi, miután tévedésből kiengedték a rácsok mögül.

A 25 éves Martinasz Kupsztisz előzetesben várta a bírósági tárgyalását, amikor a napokban váratlanul kezébe nyomták civil ruháját, személyes tárgyait, és közölték vele, távozhat, dacára annak, hogy hevesen tiltakozott szabadon bocsátása ellen. A férfi többször elmondta, hogy a börtönbusszal – több társával együtt – tárgyalására kéne szállítani, de egyszerűen ajtót mutattak neki.

Csak akkor vették észre a tévedést, amikor a börtönbusz a bíróság elé ért. Ekkor a rendőrség lázasan nyomozni kezdett az elítélt után, miközben az még mindig a megállóban rostokolt, és nem értettw, mi történt vele.

Szabadon bocsátása meghiúsította a gyilkossági perét, amelyet pedig már három meghallgatás megelőzött. Háromhetes fogvatartása, és az ügyének vizsgálata napi háromezer fontjába (több mint egymillió forint) került a brit adófizetőknek.

A brit Igazságügyi Minisztérium azonnali vizsgálatot rendelt el a lincolni börtönben, amiről régóta az a hír járja, hogy cseppet sem biztonságos. – Több mint aggasztó, hogy egy gyilkossággal gyanúsított elítéltet egyszerűen szabadon engednek. Még soha nem halottam hasonló esetről. A börtöneink megérettek a változásra – nyilatkozta a Daily Mailnek Frances Crook a brit börtönreformon dolgozó bizottság elnöke.

Kupsztisz egyébként egy litván férfi meggyilkolásával vádolják, akit a gyanú szerint sógorával együtt tett el láb alól.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.