Sokkoló! Hűtővagonokba dobálták a lelőtt repülő áldozatait

áldozatok
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 20. 17:00
A szakadárok arra kényszerítették a katasztrófán dolgozó egészségügyiseket, hogy a holttesteket nekik adják át. Nem tudni, mit akarnak a tetemekkel kezdeni.
Bors

Azon kevés külföldi újságírók – összesen hárman vannak –, akik az Ukrajna felett lelőtt maláj gép ügyében a helyszínről tudósíthatnak, rettenetes dologról számoltak be – írja amerikai forrásokra hivatkozva a svájci Blick.

A baleset helyszínén a 298 áldozatból eddig megtalált 196-nak a holttestét a szakadárok kézre kerítették, s az éjszaka leple alatt egy hűtővagonban Torez városába szállították. A szemtanúk szerint a holttestek a vagonba csak úgy be vannak hajigálva, s  úgy hírlik, innen még tovább viszik őket, de a végcél ismeretlen. Egyes hírek szerint talán Ilovaiszk városa, de ez bizonytalan, Mint ahogy az is, hogy a hozzátartozók mikor és hogyan kaphatják meg szeretteik földi maradványait.

Az ukrán kormány szóvivője, Natalija Bisztra is megerősítette az amerikai újságírók értesüléseit, s egyértelművé tette, hogy a kijevi kormányzat semmiről nincs tájékoztatva.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.