Rémálom: kádba fulladt a baba, amíg az anya csetelt

megfulladt
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 03. 00:00
Tragédiába torkollott, hogy fürdetés közben magára hagyták szülei a kilenc hónapos kisbabát. Az apa pelenkák után kutatott, az anya pedig a szomszéddal beszélgetett az interneten. Eközben a kislány megfulladt.
Bors

A napokban hallgatta ki a manchesteri bíróság azt a párt, akik fürdetéskor egyedül hagyták kisbabájukat a kádban. A mindössze 9 hónapos Daisy Anderson számára végzetes volt a felelőtlen viselkedés.

Emma Oliver, a 22 éves édesanya éppen a szomszéddal csetelt az interneten, ezért a fürdetést az édesapa, a 25 éves Dale Anderson kezdte meg, de észrevette, hogy a közelben nincs tiszta törölköző és pelenka sem. Lement a földszintre, hogy megkeresse a hiányzó holmikat, de mire visszaért, a kislány már arccal lefelé feküdt a vízben. Azonnal megkezdte az újraélesztést, hívta a mentőket, de az orvosok addigra már nem tudtak segíteni a csecsemőn.

A szülők először nem mondták el az igazságot a kiérkező mentőknek, azt állították, hogy Daisy légzése egyszerűen leállt. A kórházba érkezve azonban megtörtek az ápolók előtt, s bevallották mi történt valójában. Jelenleg gyermek veszélyeztetése miatt indult ellenük eljárás - írja a Daily Mail. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.