Okos a polip, akár a csimpánz

éntudat
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 20. 10:30
A legtöbb ember, ha ismeretlen intelligenciára gondol, azt hiszi, tőlünk távoli galaxisokban kell keresgélnünk. Pedig nem szükséges olyan messzire utaznunk: itt élnek közöttünk.
Bors

„A polip a leghülyébb állat” – írta anno a görög filozófus, Arisztotelész, de minden bizonnyal hatalmasat tévedett. A polipok ugyanis értelmes lények. Arisztotelész persze arra gondolt, hogy elég csak a kezünkkel inteni nekik, és engedve a kíváncsiságuknak, könnyedén meg tudjuk őket fogni. A polipoknak azonban ugyanúgy van agyuk, mint az embereknek, csakhogy ők a karjaikban is hordják – így mindegyik „csápjuknak” külön tudata van.

A tudósok sok időt töltöttek azzal, hogy kapcsolatot találjanak köztünk és legközelebbi rokonaink, a majmok között, nem beszélve a többi távoli rokon emlőssel, például a delfinnel. A roppant intelligens polipokat azonban sokáig hanyagolta a tudomány, ami valahol érthető, hiszen legutolsó, a lábasfejűekkel közös ősünk körülbelül 800 millió évvel ezelőtt élt.

Máig vita tárgya például az agyuk mérete: a szakemberek körülbelül 100-500 millió agysejtet becsülnek, de azzal mindegyikük egyetért, hogy ezeknek több mint a fele a polipok nyolc karjában található. Az embernek ezzel szemben körülbelül 85 milliárd neuronja van a koponyáján belül.

Bámulatos a polip alkalmazkodóképessége is: a bőre színét is változtatni tudja a környezethez idomulva, sőt, még a bőrfelületét is olyanná tudja változtatni, mint a környezet egyenetlenségei. Különleges szeme helyzetét is képes változtatni, hogy jobban lásson. Mostanra az is kiderült, hogy a polipok rendelkeznek éntudattal, képesek arra, hogy más fajokat utánozzanak, s értelmi képességeik megközelítik a csimpánzokét.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.