23 ember halt meg a katasztrófában, köztük van a fiatal egzotikus szépség, Amal Maarouf is, aki ugyancsak az összedőlt falak és tetők foglya lett. Hozzátartozói, barátai sokáig reménykedtek, hogy még élve ki tudják őt és édesanyját emelni a romok közül, hiszen még órákkal a baleset után is elérhető volt mobilon a színésznő, fogadta a hívásokat.
– A tűzoltók is beszéltek vele, akkor még nem csak ő, de az édesanyja is életben volt – nyilatkozta Amal nagyapja, aki szintén próbálta unokáját elérni, de neki már nem sikerült. És végül elkövetkezett a szomorú bizonyosság: a holttestüket vasárnap ásták ki a romok alól.
Nekik tehát nem volt olyan szerencséjük, mint annak az 55 embernek – köztük hat gyereknek –, akit a házak összeomlása óta élve szabadítottak ki. És még mindig lehetnek emberek a romok alatt.
Egyelőre nem tudni, miért dőlt össze a három épület, pletykák szólnak arról is, hogy elhanyagolták a karbantartásukat, de arról is, hogy engedély nélkül felhúztak egy hatodik szintet. A marokkói lakásépítési minisztérium már évekkel ezelőtt figyelmeztetett, hogy csaknem 7000 házat veszélyeztet összeomlás Casablancában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.