Plasztikai műtétekre költötte diákhitelét az egyetemista

hitel
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 19. 12:30
Katerina Christodoulou szerencsés helyzetben volt, hiszen szülei finanszírozták egyetemi tanulmányait. Ám a 21 éves lány mégis felvette a diákhitelt, de csak azért, hogy a pénzből sebészek segítségével új külsőt varázsoljon magának.
Bors

10000 fontnyi, vagyis mintegy 3,8 millió forintnyi összeget költött új külsejére Katerina Christodoulou. A 21 éves Loughboroughban élő lány azonban nem saját zsebből, hanem diákhiteléből finanszírozta a drága operációnak. Christodoulou már több zsírleszíváson átesett, melleit szilikonimplantátumokkal töltette fel, most pedig azt tervezi, hogy az egyébként szép orrát is átszabatja.

– Mivel a szüleim fizették a taníttatásomat és egyéb kiadásaim, így a felvett diákhitelt teljes egészében a testemre költhetem. Az új külsőmmel százszor magabiztosabb vagyok, és most azt tervezem, hogy modellként fogok munkát vállalni. Az első munkákat már meg is kaptam, de az orrműtétem után remélem még több felkérésem lesz. – nyilatkozta a Daily Mailnek a lány.

Az átszabott diáklányról ide kattintva talál képeket.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.