Négy évig tartja Zita és Árpi a mézesheteit

utazás
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 17. 10:30
Zárug Zita és Harkányi Árpád három éve indult el a Hősök teréről, hogy fekvő kerékpárjaikkal megkerüljék a Földet. Kilométer-számlálójuk 25 700-nál tart, ők maguk pedig éppen Latin-Amerika felé tekernek.
Pokrovenszki Gergely

– Sose gondoltuk volna, hogy eljutunk Hawaiira, mert pár hónapja még az utunk folytatása is veszélybe került. Aztán találtunk munkát Új-Zélandon, Árpi pedig észrevette, hogy ezeken a paradicsomi szigeteken keresztül olcsóbbak a jegyek Észak-Amerikába – mesélte Zita.

Házassági évfordulójukat Hawaii Nagy Szigetén, szó szerint a fellegekben töltötték, felkerekeztek ugyanis a Mauna Kea nevű vulkánra.

– Este 10-kor indultunk, egész éjjel bicikliztünk, hogy délre fent legyünk 2800 méter magasan a látogatóközpontban. Innen már csak egy hátizsákkal, gyalog folytattuk, hogy naplementére felérjünk a 4207 méter magas csúcsra, amit ha nem a tengerszinttől, hanem a hegy lábától számolunk, akkor a világ legmagasabb hegyének tartanak. Így mérve 10 100 méter magas, persze ebből közel hat kilométer a tengerfelszín alatt található. Odafent állni, messze a felhők felett, a Csendes-óceán közepén, felejthetetlen élmény volt! – lelkendezett a legújabb élményükről Árpi.

– Amikor 2012-ben a Himalájában kirándultunk, akkor 5614 méter magasba sikerült feljutnunk az Annapurna-körtúrán. Hihetetlen, hogy egyik reggel még a teknősökkel úsztunk, másnap este pedig már fent álltunk messze a felhők felett, a világ legzavartalanabb, csillagos egét szemlélve – tette hozzá Zita.

A Nagy Sziget azért is érdekes volt számukra, mert találkoztak néhány ott élő magyarral. Nélkülük sosem tudták volna meg, hogy milyen finom a mangóból készített házi pálinka, és hogy a komondor, bár remek ház­őrző kutya, a tengertől nagyon fél.

Egy percig sem csodálkoztak, hogy sokan örökre itt ragadnak, hiszen a környezet valóban paradicsomi, a pálmafákról fürtökben lógnak a finom lével teli kókuszdiók, és az emberek szörfdeszkával a biciklijük oldalán közlekednek.

Árpiék azonban folytatták az útjukat, hogy házassági évfordulójuk után kalandos utazásuk harmadik évfordulóját is megünnepelhessék a Golden Gate hídnál, San Franciscóban. Ezután Latin-Amerika felé tekernek tovább.

A legeket kedvelő házaspár a világ leghosszabb nászútjára vállalkozhat, 2015 szeptemberére tervezik a hazatérést.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.