Durva ítéletet szabtak ki Halle Berry-re

Halle Berry
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 10. 21:45
Az egyszerű halandó számára mesés vagyon, amit ki kell fizetnie tartásdíjként a színésznőnek.
Bors

Átszámolva 3,7 millió forintos havi tartásdíjat kell fizetnie Halle Berry-nek – döntött a bíróság. A 47 éves hollywoodi színésznő a volt férjének, a most 36 éves Gabriel Aubry-nak köteles ezt a pénzt kicsengetni, az neveli ugyanis közös kislányukat, a hatéves Nahlát.

A következő 13 évre nyugodtan rendszeres átutalási megbízást adhat a bankjának, ugyanis addig kell ezt a szép kis summát állnia, míg a lány 19 éves nem lesz, vagy le nem tette az érettségit. Amúgy ez még nem minden, ugyanis az Oscar-díjas sztárnak visszamenőleg is ki kell fizetnie csaknem 26 millió forintnyi pénzt – írja a Bild.

Amikor Berry és Aubry 2010-ben elvált, az eszközökben nem válogatva küzdöttek egymással Nahláért. A színésznő is minden elképzelhető furmányt bevetett, hogy elvegye exétől a kislányt. Egyszer például írásos ajánlást szerzett be a jobbára Franciaországban élő Salma Hayektől, hogy Nahlának sokkal jobb lenne ott felnőni. (Mint ismert, Berry 2010 közepén összejött a francia színésszel, Olivier Martinezzel, akihez férjhez is ment, majd nyolc hónappal ezelőtt fiút is szült neki. De ez a házasság is befuccsolt.)

Hogy kinél legyen Nahla, abban végül is 2012 végén megegyezett Halle és Gabriel. Hogy pontosan miben, azt nem tudni, mert nem kötötték az emberek orrára.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.