Putyin kitiltja az űrből az amerikaiakat

Oroszország
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 15. 14:00
Már az űrbe is begyűrűzött az orosz–ukrán konfliktus. A Krím megszállásáért bevezetett amerikai szankciókra válaszul ugyanis Vlagyimir Putyin bejelentette: nem enged több amerikait a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére.
Bors

Veszélybe kerülhet az űrkutatás jövője Ukrajna miatt. Oroszország, azon belül is Vlagyimir Putyin elnök ugyanis annyira berágott a Krím megszállása miatt bevezetett amerikai szankciókra, hogy válaszul elhatározta: egyetlen egyesült államokbeli űrhajóst sem hajlandó felvinni orosz repülővel a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).

Ez pedig egyet jelent a végleges kitiltással, hiszen ma jelenleg csak az oroszoknak van olyan technológiája, amivel embert lehet az űrbe juttatni, az Amerikai Űrhivatal (NASA) néhány éve leállította az űrsiklóprogramot, a jövőbeli tervek pedig még nem értek be.

A NASA-nál egyelőre nem aggódnak a leállás miatt, szerintük ugyanis 2020-ig biztosan együtt repülnek az oroszokkal, eddig van megállapodás. Moszkvában azonban már arról pletykálnak, hogy fel is rúghatja Putyin az együttműködést. Még azon az áron is, hogy igen sok pénztől esnek el, hiszen az USA jelenleg űrhajósonként 60 millió dollárt (13,3 milliárd forint) fizet a fellövésekért.

A szakértők szerint Putyinnak minden pénzt megér, hogy keresztbe tegyen az Ukrajnával szimpatizáló tengerentúliaknak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.