Adrenalinfüggő lett a 100 éves Doris

100 éves
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 24. 12:00
A brit Doris Long minden áron szerette volna emlékezetessé tenni 100. születésnapját. Az ükmama ugyanis a jeles napon kötélen leereszkedett Port-smouth városának egyik legmagasabb épületéről.
Bors

Doris Longot mindenki csak Merész Dorisként ismeri, az ükmama pedig meg is szolgálja különös becenevét. A napokban 100. születésnapját ünneplő asszony ugyanis saját, tavalyi világrekordját megdöntve lett a világ legidősebb, toronyból kötéllel leereszkedő embere.

Long igen későn, 85 éves korában szeretett bele a magasból való leereszkedésbe, és azóta már tizennégy alkalommal lépte át saját korlátait. Ezúttal a portsmouthi Spinnaker-toronyból, 170 méteres magasságból jött le egy biztosítókötél segítségével, miközben lent ujjongó közönség és egy zenekar várta, aki a Happy Birthday című dalt játszotta a tiszteletére.

– Ez volt az eddigi legnagyobb kihívás az életemben, de imádtam minden percét. Soha nem idegeskedek a magasban, mivel egész életemben adrenalinfüggő voltam. Szeretek kényelmes tempóban ereszkedni, közben nézni az utca forgatagát és beszélgetni azzal, aki épp velem van. Az emberek mindig hitetlenkedtek, hogy ilyen idős korban is képes vagyok erre, remélem, életem végéig így marad. De 103 éves koromig biztosan – nyilatkozta a Solent hírügynökségnek Long, aki egyébként bátor mutatványaival pénzt is gyűjt egy jótékonysági alapítványnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.