Megtudtuk: az ügyvédek közül ketten kifejezetten büntetőügyekkel foglalkoznak és jól ismertek a szakmájukban. A budapesti nyomozó ügyészek a Készenléti Rendőrség munkatársainak közreműködésével, szerdán tíz helyszínen hajtottak végre összehangolt akciót a rendőr alezredes, valamint bűntársai elfogása érdekében.
– Az ügyvédek a gyanú szerint polgári és büntető ügyekben anyagi ellenszolgáltatásért jogosulatlan adatokat kérettek le a rendőröktől – közölte Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészségi szóvivője. Egy másik ügyben pedig egy budapesti rendőr alezredes egy rendőrtársával együtt felajánlotta egy budapesti piac ügyvezetőjének: pénzért elintézik, hogy az önkormányzat engedélyezze a piac működését. A szóvivő nem kívánta kommentálni azon információnkat, hogy a Józsefvárosi piac a tárgya ennek az ügynek.
A házkutatások során számos okiratot, mobiltelefonokat és számítástechnikai eszközöket foglaltak le, amelyek a bűncselekmények gyanúját alátámasztották. A három rendőr előzetes letartóztatásának elrendelésére indítványt tett az ügyészség.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.