Orbán berántotta Petőfit is a rezsicsökkentésbe

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 15. 17:00
Csak a kormányoldal tudott kampányolni tömeg előtt a tegnapi nemzeti ünnepen, Mesterházyék már nem. Az ok prózai: délutánra olyan erős szélvihart jeleztek, hogy az ellenzéki összefogás pártjai lemondták a nagygyűlésüket.
Bors

Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Múzeum előtt mondott beszédet, szépszámú hallgatóság előtt. A tömeg az Astoriától a Kálvin térig ért. Beszédében a kormányfő hangsúlyozta: a magyar nemzet a saját sorsát mindig saját kezében akarja tudni. Szerinte a sors könyvében 1848-ban az volt megírva, hogy a Habsburg Birodalom ellen nincs mit tenni, 1990-ben, hogy a szovjet csapatok sosem fognak kivonulni, 2010-ben pedig az, hogy sosem állunk fel Európa szégyenpadjáról.

„Csak három hét, és itt van április 6., a sorsdöntő választás napja – fogalmazott Orbán. A miniszterelnök szerint egy új korszak kapujában állunk, amelyen ha Magyarország belép, szabaddá és erőssé válhat. Ezen a kapun belépve Magyarország olyan országgá válhat, amely a saját lábán áll, csatlakozhat a büszke és sikeres nemzetekhez, képes megállítani a magyarság fogyását, nem hagyja, hogy folyton kizsebeljék és mindenkinek munkát ad – mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor megjegyezte, bár a Nemzeti dalban nem mutatott volna jól a rezsicsökkentés, de azt könnyű belátni, hogy éppenúgy, mint ma, 1848-ban is az igazságtalan terhek csökkentése volt az elsődleges feladat.

Elmaradnak a kormányváltó szövetség szombat délutánra szervezett nagygyűlése a Szabad Sajtó útján az időjárás miatt. A rendezvény kezdete előtt három órával ugyanis a szervezők olyan információkat kaptak a meteorológiai szolgálattól, hogy hatalmas szél és homokvihar söpör végig délután az ország középső részén. Ezért úgy döntöttek, nem kockáztatják senki testi épségét. Ugyanakkor a pártok – MSZP, DK, Együtt–PM, Liberálisok – megállapodtak: március 30-án, a választás elôtt egy héttel pótolják a rendezvényt. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.