Egy idős férfi ül a balkonján, csukott szemmel élvezi a tavaszi nap sugarait. Mellette az üvegnek támasztva a kék mankója és egy frissen mosott ruhákkal teleaggatott szárító.
Az öregúr a Bild által közölt fényképen a 94 éves Hans K., aki ellen csaknem hét évtizeddel a második világháború vége után indítottak eljárást háborús bűnök, pontosabban emberölésben segédkezés miatt. Az SS tagjaként az auschwitzi haláltáborban közreműködött ártatlanok meggyilkolásában.
Múlt csütörtökig rabkórházban volt a férfi, akinek még a büntetésvégrehajtási nyilvántartási számát is közli a legnagyobb német bulvárlap, nyilván utalva az egykori „munkahelyén”, a koncentrációs táborban az áldozatok bőrébe égetett azonosítókra: H081405100995.
Az öreg Hansot február végén tartóztatták le két másik férfival, aki szintén az SS-ben szolgált. 69 évvel a háború befejeztével adott ki ellenük elfogatóparancsot a stuttgarti államügyészség. K. urat ügyvédjének kifogására időlegesen szabadlábra helyezték, de az útlevelét le kellett adnia.
Mint a Bild kiderítette: a férfi egy Stuttgart melletti kisvárosban lakik egy kis társasházban, amit a hatvanas években a sógorával épített. Az ingatlant körbevevő sövény gondosan nyírva. K. szívesen sakkozik, nyugdíjazásáig a stuttgarti villamosközlekedési vállalat adminisztrációján dolgozott. Szobájában kint vannak az unokái fényképei – mondta egy szomszédasszonya, aki nem is érti, miért jött érte a rendőrség.
A pozsonyi származású Hans K. állítja: semmilyen szörnyű tettben nem volt részes Auschwitzban, csupán írnok volt az SS-ben. – Akkoriban természetes volt, hogy németként belépek, és ha kellett, hurrát is kiáltottam, de ezen túlmenően nincs a rovásomon semmi – közölte.
Fia, a 62 éves Helmut is meg van győződve az ártatlanságáról. Szerinte apja nem is szolgált a koncentrációs tábor falain belül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.