Egyre meglepőbb válaszokat adnak a gyerekek a klasszikus kérdésre: mi leszel, ha nagy leszel? Fodrász, tanárnő, katona vagy űrhajós helyett közgazdász, bőrgyógyász vagy autóépítő a felelet.
Bob, a mester, Thomas, a gőzmozdony, Postás Pat és Sam, a tűzoltó – a mesecsatornákon futó rajzfilmekért és szereplőikért odavannak a gyerekek. Mégsem ezek a szakmák vonzzák őket.
A profession.hu felmérése szerint a régi gyermekálmok újakra cserélődtek: űrhajós és kapitány helyett közgazdász, rendszergazda, netán legótervező a válasz a mi leszel, ha nagy leszel kérdésre kisgyermekkorban. A válasz attól függ: a szülők munkája vagy a személyes élmények hatnak-e inkább a csemetére.
Bár a munkaközvetítő portál kutatása szerint már az ovisok is tudják, hogy a pénzért meg kell dolgozni, olyan szakmát szeretnének, amiben jók lehetnek, s ahol
a munkájukat megbecsülik. Ugyanakkor – a felnőttekkel ellentétben – nem vonzza őket a vezetői pozíció. – A főnököt senki sem szereti – érvelnek –, és az irányítás túl nagy felelősség.
Fehér-Marádi Beáta tanítónő azt mondja, a rendszerváltás után lassan, fokozatosan indult a változás, s az egykori álomszakmák ma már szóba sem kerülnek. – Szoktunk beszélgetni arról az osztályommal, hogy ki mi szeretne lenni. Az én koromban a fodrász, a tanár, a pilóta és a mozdonyvezető volt a sláger, manapság viszont egész más foglalkozások kerülnek elő. Egy évvel ezelőtt, amikor a diákjaim nyolcévesek voltak, a többség még az akart lenni, ami a mamája, a papája. Az egyik kis tanítványom például kijelentette: közgazdász lesz, akárcsak az apu.
Igaz, nem tudta, az mit csinál. Ma huszonhárom tanulómból csak hatan követnék a szüleiket, a többiek viszont egész más területet választanának. Többek közt azért, hogy ne kelljen olyan késő estig dolgozniuk, mint anyának, apának. Most kezdenek öntudatra ébredni, s érzelmi alapon döntenek. Meghatározóak a hobbik: nem meglepőek az olyan válaszok, mint állatgondozó, fényképész, programozó, hokis, táncos, színész vagy autótuningoló – magyarázza a pedagógus. A nagyobbak már vágynak vezetői posztra. Azzal érvelnek, hogy a főnök keresi a legtöbb pénzt, és maga osztja be a munkaidejét.
Standovár Sára gyermekpszichológus természetesnek tartja, hogy óvodáskorban a lányok az anyukájuk, a fiúk az édesapjuk munkáját tartják követendőnek anélkül, hogy tudnák, mit is csinálnak. – Jó, ha már oviskorban alakul valamiféle érdeklődési irány, s nem árt persze, ha ahhoz rugalmasan állnak a felnőttek, nem kőbe vésett döntésként kezelik.
Szakács Márton, 8 éves: – Erdész leszek. Sokat járok állatkertbe, tetszenek a vadak. Korábban rendőr akartam lenni, de egy éve beleszerettem ebbe.
Olyan ez, mint amikor egy kislány egyik nap azt mondja, hogy Zoli lesz a férje, a másik nap meg azt, hogy Karcsi. Az általános iskolás korban a televízió hatása felerősödik, sokan a különféle tehetségkutatókat látva énekesek, táncosok, színészek vagy tévésztárok szeretnének lenni. Baj akkor van, ha az irreális elképzelések a középiskolában is megmaradnak, s az érettségi felé tartó kamaszoknak fogalmuk sincs arról, milyenek a valódi lehetőségeik – figyelmeztet a szakember.
Sajátos elvárásokkal találkozik Bálint Xénia pályaválasztási tanácsadó. – A nagyobbak olyan munkát szeretnének, amivel sok pénzt lehet keresni, keveset kell dolgozni és rugalmas a munkaidő. S nem árt, ha külföldi utazás is köthető az adott munkaterülethez. A többség kreatív foglalkozásról álmodozik: grafikus, divattervező vagy lakberendező szeretne lenni még akkor is, ha utoljára a tavalyi rajzórán rajzolt, és saját bevallása szerint sincs jóban a ceruzával. A fiatalok rémálma egy unalmas iroda, ahol reggel nyolctól délután fél ötig kell robotolni – foglalja össze tapasztalatait a tanácsadó.
