Szörnyethalt a részeg soproni sofőr áldozata

részeg
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 11. 16:15
Ittasan okozta egy fiatal lány halálát egy autós Sopron közelében. A férfi, aki egyébként jogosítvány nélkül vezetett, a karambol után elmenekült, de hamar elfogták a rendőrök.
Bors

Sopron felől Ágfalva irányába közlekedett egy Opel Astra még péntek este. A kocsi vezetője egyszer csak áttért a baloldalra és frontálisan ütközött a szemből szabályosan érkező Suzukival – írja a police.hu.

Az ütközés után az Opel Astrát vezető férfi kiugrott autójából és a helyszínről elmenekült. A járőrök a környéket átvizsgálták és a baleset okozóját negyedóra alatt elfogták. A 38 éves férfival szemben ittasság gyanúja merült fel, ezért mintavételre előállították.

A mentőszolgálat munkatársai két sérültet kórházba vittek. A Suzukiban utazó fiatal lány a balesetben olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban életét vesztette.

A Soproni Rendőrkapitányság B. Imre 38 éves soproni lakost őrizetbe vette és halálos közúti baleset okozása és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt előterjesztést tesz előzetes letartóztatására. A vizsgálat eddigi adatai szerint a balesetet okozó férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.