Már nem tanított Szabolcs, az öngyilkos igazgató?

iskola
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 30. 10:00
Teljesen összetört Szilágyi Szabolcs debreceni tanár családja azok után, hogy hétfőn egy vonat halálra gázolta a férfit. Való­színűleg öngyilkosság történt, a rendőrség még vizsgálja az esetet.

A nagycserei vasútállomás alig 15 kilométerre fekszik Debrecentől. Az erdős területen egy magányos sínpár fut keresztül. Kerítés, töltés nincs, a fák ágai szinte súrolják az erre járó vonatokat. Hétfőn kora este itt gázolta halálra egy szerelvény Szilágyi Szabolcsot, a Tóth Árpád Gimnázium korábbi igazgatóját.

– Az 5.20-as személy ütötte el, arra feljebb – mutat a város felé a nagycserei állomás egyik vasúti alkalmazottja. – Lehetetlen megállni: nyolcszáz méter a szerelvény féktávolsága, ha a vezetô berántja a gyors féket, akkor kisiklik az összes vagon – teszi hozzá.

A pedagógus családja rövid közleményt adott ki. Mint tudatták: szeretnék szűk körben átélni a gyász napjait. A gimnáziumban azt mondták a diákok, hogy az angoltanár novemberi eltűnése, majd előkerülése óta nem tanított, de ezt az iskola vezetése nem erősítette meg. Szilágyi Szabolcs utolsó interjújában elhangzott szavai: „Nem lehet röviden megmagyarázni, hogy mi minden ment rajtam keresztül az elmúlt időszakban…” 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.