Megszületett a megállapodás, szerda délután az MSZP és az Együtt– PM vezetői, Mesterházy Attila és Bajnai Gordon bejelentették, hogy közös listát állítanak a választásokra. A listához felkérik együttműködésre a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciót.
A közös miniszterelnök-jelöltet az MSZP nevezheti majd meg, így nagy valószínűséggel Mesterházy lesz a befutó.
Önok szerint ki lett volna a megfelelő személy? Szavazást indítottunk, listákon politikusok és köztiszteletben álló kívülállók szerepeltek. Íme, az eredmény:
1. Korda György - táncdalénekes 15,8%
- Nagyon jól esik, hogy az emberek gondoltak rám és szeretnek. Gondolom elsősorban ezért és nem politikai ambícióim miatt lettem első. Azok ugyanis nincsenek. Megnyugtatásul közlöm: én biztosan nem leszek a baloldal kormányfőjelöltje - mondta a 75 éves Korda György.
2. Kálmán Olga - televíziós 14,6%
Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának műsorvezetője, interjúalanyai között a jobb - és baloldal szereplői egyaránt megtalálhatóak.
3. Gyurcsány Ferenc - a DK-elnöke14.4%
A Demokratikus Koalíció elnöke alig maradt le Kálmán Olgától, ő az egyetlen pártpolitikus aki az első háromba befért a Bors olvasóinál.
4. Kuncze Gábor - politikus 13.4%
Az SZDSZ volt elnöke is beszédet mondott a baloldaliak október 23-i gyűlésén. Egyes hírek szerint nemcsak olvasóink, hanem a baloldali tanácsadók is javasolják: Kunczét rá kellene beszélni a visszatérésre.
5. Lang Györgyi - előadó 9.8%
A Padödő alapítója, énekese.
6. Dopeman - rapper 8.9%
Pityinger László rapper, ha szőrmentén is, de már belekóstolt a politikába: alternatív köztársasági elnöknek választották 2012-ben az Egymillióan a sajtószabadságért-csoport tagjai. Tavaly Orbán Viktor a ledöntött hungarocell szobrának fejét emelte a magasba.
7. Róna Péter - közgazdász 8.6%
Az Oxford Egyetem professzora, közgazdász.
8. Mesterházy Attila - az MSZP elnöke7.2%
Az MSZP elnöke. Pártja azt szeretné, ha ő vezetné a közös baloldali listát és ő lenne a minisztereelnök-jelöltjük is. Erre van egyébként jelenleg a legnagyobb esély.
9. Gálvölgyi János - színész 5.3%
A Heti Hetes szereplőjeként több, a kormányról szőtt poén is fűződik a nevéhez.
10. Bolgár György 2%
Telefonálós műsorok vezetője, moderátora.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.