Pataki Gáborhoz, az Újpesti Állatvédelmi Járőrszolgálat munkatársához bejelentés érkezett, hogy vaddisznó zuhant egy Pest megyei telep betongödrébe. Kiderült, az állat három napja van a két méter mély és mindössze hetven centi széles csapdában.
– Úttalan utakon, frissen vásárolt almával és mentőfelszereléssel érkeztünk a helyszínre – mesélte az állatvédő a Borsnak. – Bár az ételt elfogadta az állat, úgy tűnt, egyáltalán nem kér a mentésből. A kijuttatásához ledöntött pallónak fejjel ment neki, de a helyszínen összeácsolt, masszív rámpára sem akart felmászni. Mivel látszott, hogy odalent mindent megrágott, félő volt, hogy annak is nekimegy, aki esetleg lemászik hozzá, hogy ráterelje a feljáróra.
Bár a csapat számíthatott Verőczey Tamás állatkerti technikusra és altatólövedékes specialistára, őt csak végső esetben szerették volna bevetni.
– Úgy döntöttünk, kiemeljük. Egy nyakvédős kutyabefogó hurkos bottal elkaptam az állatot, a többiek hajókötelekkel alányúlva segítették a mentést. A csupa izom vad azonban átvette az irányítást. Hosszú küzdelem árán sikerült kiemelnünk, s míg a társaim elengedték a köteleket, én ott álltam szemben a fogát csattogtató vadállattal. Az ötórás mentőakció semmi nem volt ezekhez a percekhez képest. Lassan meglazítottam a hurkot, óvatosan levettem a nyakáról. Tudtam, hogy nekem ronthat. Végül hátat fordított, és elindult a másik irányba, be az erdőbe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.