A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) statisztikái szerint a dohánytermékek után a szeptemberi jövedéki adóbevétel 36,2 milliárd forint, az októberi 28,8 milliárd forint volt.
– A két hónap adata a tavalyi év ugyanezen időszakához képest csaknem 5 milliárd forinttal, azaz 8,2 százalékkal több. A dohánytermékek utáni adóbefizetések hónapról hónapra változhatnak, ezért az egyes hónapok adatainak összehasonlításából nem indokolt messzemenő következtetéseket levonni – közölte az NGM.
A GfK Hungária ősz elején közölt kutatása megállapította, hogy az elmúlt években mutatott csökkenés után a 2012-es év volt az első, amikor a cigarettatermékek feketepiaca növekedni kezdett. Ennek egyik okaként a jövedéki adó emelkedését jelölték meg. Ugyanakkor az illegális dohányforgalom jelentősebb erősödését idén regisztrálták.
Ezt támasztja alá, hogy három hónap alatt közel egymilliárd forint értékben foglaltak le illegális dohánytermékeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei: július és szeptember között 5883 esetben kellett intézkedni. Összesen 20,7 millió szál cigarettát foglaltak le 803,52 millió forint értékben.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata kérdésünkre közölte: idén júliustól szeptemberig az országban 108 esetben rendeltek el nyomozást ismeretlen tettesek ellen, akik támadást követtek el Nemzeti Dohányboltok ellen. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag minden napra jutott egy trafiktámadás.
– A legtöbb esetben csalás, rongálás, betöréses lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást – tájékoztatta lapunkat az ORFK. Azt bűnügyi érdekekre hivatkozva nem közölhették, hogy mekkora kárt szenvedtek el a trafikok egy-egy támadás során.
A legtöbb trafiktámadás három hónap leforgása alatt Budapesten történt: a fővárosban 28 esetet regisztráltak.
Az ipari kameráknak köszönhetően minden bűncselekményt rögzítenek
1. Bukósisakos banditák
Augusztus 15-én a budapesti Fiastyúk utcában ment be két bukósisakos tag a Nemzeti Dohányboltba. Egyforma ruhát hordtak, azt sem lehetett biztosan megmondani, hogy férfiak vagy nők. Fegyvert fogtak az eladóra és elvitték a bevételt. A mai napig keresik őket.
2. Lefogták az eladót
Szeptember 12-én este egy 23 éves és egy 53 esztendős férfi rabolt ki egy kiskunfélegyházi trafikot. Az idősebb férfi egyszerűen lefogta az eladónőt, míg társa kirámolta a kasszát. Az ijesztő képsorok az egész országot bejárták. Azóta mindkét személyt elfogták a rendőrök.
3. Hason kúszott be
Egy gyorshajtás miatt igazoltatták a rendőrök egy XIII. kerületi trafik kirablóját. A csomagtartóban több karton dohányárut találtak, amivel a 48 éves Sz. József nem tudott elszámolni. Kiderült: hason kúszva lopózott be egy trafikba, ahonnét több karton cigit lopott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.