Képtelen megválni melleitől a pókeres férfi

fogadás
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 09. 12:00
Még 17 évvel ezelőtt csináltatott fogadásból műmellet magának egy amerikai pókerjátékos. A férfi már annyira ragaszkodik idomaihoz, hogy semmi pénzért nem lenne hajlandó megválni tőlük.
Bors

Minden idők legőrültebb fogadását kötötte 1996-ban Brian Zembic. A pókerjátékos ugyanis egy barátjával abban állapodott meg, hogy ha műmellet készíttet magának, s egy évig meg is tartja implantátumát, akkor százezer dollár, vagyis 22 millió forint üti a markát.

Zembic kitartó volt, és megnyerte a milliókat, ám a fogadás lejárta után is borzasztóan ragaszkodik cicijéhez. Az Inside Editionnek azt is elárulta, miért nem veteti ki az implantátumokat. – A mellem mára már az életem részévé vált. Tudom, hogy őrültség és beteg vagyok, de ez a helyzet. Ha kivetetném, úgy nézne ki a mellkasom, mint egy vizes zokni, mivel a kor sajnos rajtam is látszik – meséli a férfi, akit nyilván az is tovább boldogít, hogy minden, szilikoncicivel eltöltött év után újabb kétmillió forint üti a markát.

Zembicet keble sem akadályozta meg abban, hogy megházasodjon, felesége, Anita és 13 éves gyermeke pedig kénytelen tolerálni megszállottságát. – Fura helyzet ez, de olyan, mintha apám egyszerre az anyám is lenne – mondta a lány.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.