Rejtélyes tetem került elő a kiégett farmosi tanyáról

Farmos
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 13. 20:30
Teljesen kiégett egy családi ház Farmos külterületén vasárnap reggelre. A házban holttestet találtak a tűzoltók, azt azonban még nem állapították meg hogy emberi vagy állati maradványok.
Bors

Beluzsárné Belicza Andrea azt mondta, a Nagykátai Rendőrkapitányság vizsgálata fog fényt deríteni arra: milyen körülmények között gyulladt ki, majd égett porrá a Pest megyei Farmoson egy tanyaépület.

A szóvivő megerősítette az MTI értesülését, amely szerint testmaradványokat találtak a romok között, de egyelőre nem tudni, hogy azok állattól vagy egy, esetleg több embertől származnak.

Oláh László, a megyei katasztrófavédelem helyettes szóvivője korábban azt közölte: délelőtt 10 óra körül futott be hozzájuk a riasztás arról, hogy teljes terjedelmében ég egy 40 négyzetméter alapterületű tanyaépület Farmoson. A kivonuló tűzoltók jelentése szerint az ingatlan már jóval korábban kigyulladhatott, délelőttre az épület szinte teljesen kiégett, csak a kisebb tüzeket kellett eloltani.

Az eset kapcsán tűzvizsgálat indult és a fővárosi katasztrófavédelem kutyás szolgálata is a helyszínre érkezett, mivel felvetődött, hogy szándékos gyújtogatás történt - mondta Oláh László.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.