Kolléganőjük fiát bántották a füzesabonyi zsaruk

kolléga
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 25. 19:00
Felfüggesztett börtönt kapott nem jogerősen két füzesabonyi rendőr, a bíróság bántalmazás hivatalos eljárásban és jogellenes fogva tartás bűntettében mondta ki őket bűnösnek.
Bors

A Heol.hu beszámolója szerint a bíróságnak benyújtott vádindítvány azt fogalmazta meg, hogy a Füzesabonyi Rendőrkapitányság két munkatársa korábban a város területén közterületi gépkocsizó szolgálatot látott el. Ennek során igazoltattak egy fiatalembert.

Az I. rendű vádlott, K. P. J. törzszászlós a férfit a személyi igazolványával minden különösebb indok nélkül orrnyergen ütötte. Ezt a bántalmazott nehezményezte, mire az egyenruhás férfi még egyszer, ugyanúgy odacsapott a sértett arcának ugyanarra a részére. Ezt követően a rendőrök úgy határoztak, hogy férfit előállítják a rendőrkapitányságra.

A vád szerint ekkor K. P. J. és társa, B. K. rendőr törzsőrmester, a II. rendű vádlott a sértettet megbilincselte, belökték őt a gépjárművük hátsó ülésére és a kapitányság épületébe hajtottak. Ott a folyosón egy radiátorhoz bilincselték. Csupán akkor bocsátották szabadon, amikor megérkezett a bilincsbe vert személy édesanyja, aki rendőr őrnagyként dolgozik a Füzesabonyi Rendőrkapitányságon.

Az orvosi vizsgálat azt állapította meg, hogy a sértett az orrnyergének hámhorzsolásos sérüléseit szenvedte el a rendőrök fellépése nyomán. A bíróság elsőfokú ítéletének rendelkező részében K. P. J.-t bűnösnek nyilvánította bántalmazás hivatalos eljárásban és társtettesként jogellenes fogva tartás bűntettében, ezért az elsőrendű vádlottat két év börtönnel sújtotta, de annak végrehajtását három évi próbaidőre felfüggesztette. Egyúttal rendfokozatában visszavetésre ítélte.

A másodrendű vádlott büntetése bűnsegédi minőségben elkövetett bántalmazás hivatalos eljárásban bűntette és társtettesként megvalósított jogellenes fogva tartás bűntette miatt egy év hat hónap börtönbüntetés, három esztendei próbaidőre felfüggesztve. A bíróság őt is visszavetette rendfokozatában.
Az ítélet nem jogerős, másodfokon a Debreceni Ítélőtáblán hoznak a bűnesettel kapcsolatban határozatot.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.