A 25 éves, Bronxban élő Tashika Turner három gyermekét vesztette el abban a pénteki lakástűzben, amit egy gyerta okozott. Az 5 éves Elijah, a 2 éves Jeremiah és a mindössze 4 hónapos Michael is a lángok martalékává vált, 2 másik gyermeke pedig kórházban van - írja az American Daily News.
A fiatal családanyának emberi ésszel felfoghatatlan tragédiát kell feldolgoznia. Eddig még nem tudott a történtekről beszélni, de azt már felfogta, hogy 3 gyermeke is odaveszett a tűzben. Michael ikertestvére és másik, 4 éves gyermeke túlélte a tragédiát, de állapotuk még mindig válságos. Értük a kórház előtt virrasztanak a hozzátartozók.
A három elhunyt gyermek apja nem volt ott a tragédiánál, amikor megérkezett, már késő volt. A fiatal anya hatodik gyermeke viszont a nagymamánál volt a tragédia alatt, így ő megmenekült.
A tűzoltóság sajtósa megerősítette, hogy a pusztító tüzet egy égő gyertya okozta. Egyelőre nem világos, hogyan, de valószínű, hogy felborult, miközben Turner és gyermekei aludtak. Hogy miért kellett gyertyával világítaniuk? A nő régóta nem fizette számláit, óriási, többezer dolláros tartozást halmozott fel, ami miatt kikapcsolták náluk a villanyt.
"Igazán nem jellemző ránk, hogy ilyen esetekben azonnal lekapcsolnánk az áramot. Mindig megpróbálunk együttműködni a lakókkal, különböző fizetési módokat javaslunk nekik. De ez itt már súlyos hátralék volt" - mondta az áramszolgáltató szóvívője.
A szomszédok beszámolói szerint a nő egyik gyermekével a karjában rohant ki az égő lakásból. Azt hitték, a gyermek már halott, de a kis ikertestvér, Michelle volt az. "Azonnal átvettem tőle, és elkezdtem dörzsölni a hasát, hogy köhögje ki a sok benyelt füstöt. Nem gondoltam, hogy sikerül életet önteni belé, de hála az égnek, hogy sikerült" - mondta az egyik szomszéd, aki részt vett a mentésben.
Az anya egy percre sem vesztette el eszméletét, eddig azért nem tudott beszélni a történtekről, mert sokkos állapotban van.
Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.