Cseng Hsziang-tao vakon született Kínában, egy Lojang nevű falucskában. A szülei annak ellenére sem akartak megválni tőle, hogy ezen a világtól elzárt településen sokan babonából félnek a mentális betegektől és a világtalanoktól.
Hsziang-tao és családja mégis sikeresen elvegyült a közösségben, míg a szülők dolgoztak, a fiuk mellettük játszott a porban. A falu lakosai tulajdonképpen szerették őket, a jó viszonyból azonban komoly ellenségeskedés lett. A fiú kamaszodni kezdett, egyre agresszívabbá vált, sokszor hangoskodott és kötekedett.
A helyzet kezdett egyre elviselhetetlenebbé válni, a falusiak a fiúval együtt a szülőket is kiközösítették, sőt kilátásba helyezték, hogy az egész családot lemészárolják, mert biztosak benne, hogy a vak fiú az ördög gyermeke.
Az apa, Cseng Jüan-tao ekkor hozta meg élete legdrámaibb döntését, kivitte a fiút a falu szélére egy barlanghoz, és ott láncra verte. Mindennap egyszer meglátogatta és ételt vitt neki, de a fiú a magánytól még agresszívabb lett. Ekkor kezdte kínozni az apa. A gyermeken látható sérülések alapján embertelen módszereket alkalmazott, többek között csonkolta a jobb kezén a mutatóujját is.
Hsziang-tao a véletlennek köszönheti, hogy egyévnyi raboskodás után végre kiszabadult. Egy turistacsoport figyelt fel rá, amely értesítette a helyi hatóságokat. A fiút elmegyógyintézetbe szállították.
Az apát nem tartóztatták le a hatóságok, szabadlábon védekezhet az ellene személyi szabadság megsértése és kínzás alapos gyanúja ügyében indult eljárás alatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.