Három méteres szörny harapta meg hazafelé

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 11. 00:00
A nő békésen sétált hazafelé a kocsmából, amikor egy piton beleharapott. Mindez Walesben, ahol még a kórházban is csak néztek, hiszen ilyen sérüléssel nem találkoztak.
Bors

Néhány napja Sue Cull éppen hazafelé tartott, amikor azt érezte, valami megharapja a lábát - írja a Mirror. Ezt követően az arca felduzzadt és remegni kezdett, majd észrevette, hogy a lábából - bármit is tesz - folyik a vér. Hazament, de otthon sem tudta házilag megoldani a dolgot, így bement a helyi kórházba.

"Az ember nem gondolná, hogy egy piton harapja meg Swansea-ben" - mondta Cull, akinek az orvosai még sosem találkoztak ilyen állat harapásával, de szerencsére felismerték. Mivel piton marapás alapvetően nem halálos, vélhetően a nő allergiás reakciója miatt voltak ilyen súlyosak a tünetek.

A rendőrség szerint nem sokkal korábban bejelentés érkezett hozzájuk, hogy eltűnt egy három méteres piton, amelyet meg is találtak, de nem tudni, ez az állat harapta-e meg a nőt. Az asszony már jobban van, de állítása szerint még mindig fáj a harapás helye.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.