Nem tudta kifizetni a taxist, inkább megvádolta erőszakkal

hamis
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 11. 20:30
A nőt leszbikus partnere otthagyta az autóban, pénz nélkül. Úgy akart kikeveredni a kínos helyzetből, hogy nemi erőszakkal vádolta meg a sofőrt. Most, hogy hazugsága kiderül, húsz hónap börtön vár rá.
Bors

A 42 éves Angela England azután került bíróság elé, hogy bebizonyosodott, hamisan vádolt meg egy taxisofőrt. A kétgyermekes anyát partnere otthagyta az autóban, mondván pénzt vesz ki az automatából, de többet nem tért vissza, írja a Daily Mail.

Angela, akinél nem volt egy fillér sem, ekkor kihívta a rendőrséget, és bejelentette, hogy a férfi elrabolta és megerőszakolta. Szerencsétlen férfit a kollégái előtt tartóztatták le, majd az őrszobán megalázó módon bántak vele, levetkőztették és úgy vizsgálták át. Miután lakóhelyén elterjedt a hír, az utcán megtámadták, és kiközösítették. Taxisengedélyét elvették, így jelentős anyagi kára is keletkezett.

A térfigyelő kamerák felvételét kielemezve azonban bebizonyosott, hogy semmilyen erőszak nem történt, és végül Angela is beismerte, hogy hamis feljelentést tett. Ezután már ő állt vádlottként a bíróság elé, ahol elmondta, nem a férfival akart kiszúrni, hanem partnerében akart bűntudatot kelteni, amiért otthagyta.

A bíró végül húsz hónapos börtönbüntetést szabott ki rá.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.