Aktuális

Nem akar flancos esküvőt Orbán lánya

Bors

Létrehozva: 2013.08.01.

Katolikus szertartás szerint kel egybe Orbán Ráhel és Tiborcz István szeptemberben.

Nem lesz nagy felhajtás. Ráhel és István között szóba sem került, hogy a Mátyás-templomban vagy a bazilikában esküdjenek. Helyette egy kis templomban mondják ki majd az igent katolikus liturgia szerint – mondta lapunknak Ráhel egyik ismerőse.

Az esküvő

Orbán Viktor a református felekezethez tartozik, felesége, Lévai Anikó katolikus. Ráhelt Iványi Gábor metodista lelkész keresztelte meg 1993-ban, és ő áldotta meg Orbánék házasságát is. A miniszterelnök és Iványi viszonya azóta politikai okok miatt megromlott.

– Nem tudom, hogy református lett-e a lányából. De bevett szokás, hogy a házasulandó fiatalok döntik el, hogy melyik szertartás szerint akarnak egybekelni. Ez nem azt jelenti, hogy az illető egyházat vált – mondta a Borsnak a lelkész. A fiataloknak jegyesoktatásra kell járniuk, amit az a pap tart majd, aki összeadja őket.

A lakodalom

Ötszáz főnél jóval kevesebben lesznek – ennyit tudnak a résztvevők számáról a miniszterelnök köreiben. A meghívottak pontos számát nem is hozzák nyilvánosságra. Ezt a Borsnak a következőkkel indokolták: – Azok, akik nem kapnak meghívót, azon gondolkoznának, hogy hányadikak a rangsorban, és miért nem fértek be az első száz vagy kétszáz jó barát közé. Erre semmi szükség nincsen – magyarázta forrásunk. A lagzit Csabdin, a Tiborcz család ­lo­vasbirtokán tartják. A helyszín eddig is több nagy szabású esküvőnek adott már otthont.

Kampánytéma

– Magyarországon a magánélet kampányba emelése sosem volt jellemző, ez az angolszász országokban divat. Itthon a kormányfô lányának esküvője bulvárhír, nem politikai téma. Ennél azért fontosabb dolgok is történnek az országban, így nem valószínű, hogy ebből bárki is politikai tőkét tudna kovácsolni – vélekedett Juhász Attila, a Political Capital elemzője.

Öt éven belül nagypapa lehet

A Borsban vendégeskedő Marina jósnőtől azt kérdeztük: mikor tarthatja karjaiban Orbán Viktor az unokáját? – A kártya azt mondja, öt éven belül unokával játszhat majd a miniszterelnök, ám egyáltalán nem biztos, hogy a most házasodó Ráhel lánya teszi őt nagypapává – véli a jövendőmondó.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714983312
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191405_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714983312
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika