Kegyetlenül kivégezte szeretőjét a nimfomániás nő (18+)

nimfománia
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 18. 21:00
27 késszúrás a felsőtestén, egy golyó az arcába, a torka pedig fültől fülig elvágva - így találtak rá Travis Alexander holttestére a saját zuhanyozójában. Egy csinos fiatal nő tette ezt vele, aki nem bírta elviselni, hogy bár a férfi a szexet mindig kívánta vele, feleségül venni nem akarta.
Bors

Két könyv is megjelent mostanában Jodi Arias ügyéről: a fiatal nő által elkövetett brutális gyilkosság nagy port vert fel Amerikában.

A szörnyű eset még 2008-ban történt, miután a nő egy szexuálisan túlfűtött viszonyt követő se vele, se nélküle kapcsolat végére két tucatnyi késszúrással tett pontot - számolt be a New York Daily News.

A húszas éveiben járó Arias és a 29 éves, mormon hitű Alexander szerelme először igencsak szenvedélyesnek indult. Barátainak a férfi elmondta, hogy barátnője szexuális étvágya szinte kielégíthetetlen, a nő egyszerűen nimfomániás. „Travis azt mesélte Jodiról, hogy olyan, mint egy szexuális dinamó, egymás után számos orgazmusra képes” - írta le a nőt egyikük.

Ám hamarosan más már nem is tartotta össze a párt, mint a szex, Arias ágybéli képességei pedig nem voltak elegendőek ahhoz, hogy nősülésre bírják a férfit, hiába szeretett volna a nő kétségbeesetten férjhez menni. Alexander egy idő után szakított, és más nőkkel kezdett randizni. Exbarátnője azonban betegesen féltékeny volt, és újra és újra felbukkant a férfi életében, aki a jelek szerint nem tudott ellenállni a nő szexuális csáberejének, így a szakítás ellenére továbbra is szeretők maradtak.

Egészen egy júniusi napig, amikor Alexander megint azt mondta Ariasnek: be akarja fejezni a kapcsolatukat, és többé nem akar vele találkozni.

A bekattant nő borzalmas kegyetlenséggel végzett a férfival. Nemcsak arcon lőtte, de 27 késszúrással agyonszurkálta a testét, a torkát pedig fültől fülig elmetszette, hogy még a sokat látott rendőrök is hátrahőköltek a holttest láttán. A nő először tagadni próbálta a gyilkosságot, csakhogy a férfi fényképezőgépén - amelyet hiába próbált meg a mosógépében tönkretenni - volt róla egy fotó a holttesttel.

Ekkor azzal védekezett, hogy önvédelemből lőtte le a férfit, aki megtámadta őt, a késszúrásokra azonban nem akart emlékezni. A bíróság első fokon bűnösnek mondta Ariast, és az ottani törvények szerint akár halálra is ítélhetik brutális tettéért.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.