Zárt osztályra akarják vitetni a halott fiukat ápoló szülőket

Kazincbarcika
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 22. 08:15
Félnek a kazincbarcikaiak, és követelik: távolítsák el a településről a családot, amelynek tagjai hat évig a halott fiúval éltek. A rendőrség nem adja ki a rokonoknak a holttestet, Attilát valószínűleg a város önkormányzatának kell eltemettetnie.
GJ

Zámbó Jimmy dala hallatszik a kazincbarcikai MÁV-telepen, a zene annak a lakásnak az ablakából szól, amelyben családja hat éven át élt együtt a halott H. Attilával.

A környékbeliek tartanak a családtól, és követelik a polgármesteri hivataltól, hogy vigyék őket a zárt osztályra. – Ha látom, hogy kint vannak, addig haza se megyek, inkább autózom még – mondta a Borsnak az egyik szomszéd. Az elhunyt H. Attila nagybátyja, K. János is a környéken lakik. Ugyan közeli hozzátartozó, mégis felháborítják a történtek.

– Mi is úgy tudtuk, hogy Attila külföldön van. Értek olyan vádak engem és a családomat, hogy miért nem vettük észre a dolgot, de nem kereshetem meg minden rokonomat, akiről azt mondják, elköltözött az országból – tárja szét a karját. Hozzáteszi: ő maga kezdeményez a környéken aláírásgyűjtést, hogy helyezzék őket gyámság alá, és távolítsák el a faluból.

A környékbeliek zúgolódása ellenére a család nyugodtan folytatja életét a megszokott mederben. Azóta is hazavárják Attilát, ugyan semmit nem tudnak arról, hogy most hol van. De úgy vélik, betegségébôl még felépülhet. 

– Nem értem, miért mondják, hogy halott volt, amikor beszélgettünk vele, és mozgatta a lábát is – állítja kitartóan a fiú édesanyja, Ilona, aki azt is elmesélte, hogy Attila azután került „rossz bőrbe”, hogy az adventistáktól kapott ételekben lévő mérgek miatt bebarnult a bőre, de a krémes kezeléstől javult, és a fiú meg is hízott.

– Én bátran nézek az emberek szemébe, úgy érzem, Attilánál pozitív változás áll be, egy anya az ilyet megérzi – mondta. A helyiek szerint Attiláék bizarr története bejárta a világsajtót. Különféle országokból hívogatják őket, hogy valami információhoz jussanak a szenzációs esetről. 

A Bors értesülése szerint nem adja ki Attila holttestét a családnak a rendőrség, a temetési engedélyt egy temetkezési vállalkozónak küldik, akinek viszont fel kell keresnie a családot. Ekkor újabb probléma merülhet majd fel, hisz a család nem akarja eltemetni azt, aki szerintük nagyon is él.

– Orvos szakértő sem nagyon kell ahhoz, hogy megállapítsuk: cselekvőképességük teljes hiányában lévő emberekről van szó – mondta a Borsnak Hegedűs László ügyvéd. – Ilyenkor jogilag ki sem adhatja a rendőrség a holttestet, az önkormányzatnak kell eltemettetnie saját pénzén. Később, a hagyatéki eljárás keretében, az elhunyt vagyonából lehet majd fedezni a költségeket.

Az önkormányzatnak egyébként egy másik ügyben is lépnie kellene, ugyan­is felmerül, hogy a családtagok nem közveszélyesek-e. Ehhez eljárást kelle­ne kezdeményezni, orvos szakértőkkel megvizsgáltatni a rokonokat, és ezután a bíróság kezdeményezheti a gondnokság alá vételüket – tette hozzá az ügyvéd.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.