Lejárt a dohánytermékek szabad forgalmazásának kora, kedd éjfél óta már csak a koncessziós nemzeti trafikok árulhatnak cigarettát. Teszteltük, hogyan tartják ezt be a fővárosban.
Korábbi vélemények szerint ugyanis a tiltással meg kellene kezdődnie a cigaretta-feketekereskedelem bummjának, de a feketézők – a jelek szerint – még nagyon tartanak az ellenőrzésektől.
A kőbányai Négy Tigris piacon korábbi próbavásárlásaink alapján mindent lehet venni: gázfegyvert, pirotechnikai eszközt, s bármit, ami a kereskedelmi forgalomban tilos, tegnap azonban egyetlen doboz cigit sem sikerült vennünk a bódék árnyékában.
– Husszonhet – mutogattak lelkesen a piac ázsiai árusai az út túloldalán található 27-es áruház aljában nyitott, egyetlen környékbeli nemzeti dohányboltra, ahol azonban valamiért mégsem álltak tömött sorokban a vásárlók.
– Cigi kéne? Mennyi? Dobozra nincs. Öt karton legalább, és akkor 550-ért van kék West – magyarázta az egyetlen készséges eladó a piacon, de árut ő sem tudott mutatni, mint mondta: ha kell, telefonál és tizenöt percen belül érkezik a cucc.
A fővárosi kisboltokban is leszedték a polcokról a dohányárut, ami arra vár, hogy elszállítsák a nagykereskedők, akik kötelesek visszavásárolni a megmaradt készletet.
– Ha lenne is valami a raktárban, nem adhatnám el, vaskos a büntetés – magyarázza az egyik Baross téri nonstop bolt alkalmazottja, aki azonban készségesen útbaigazít a környékbeli legális trafikok felé.
Ötszázmillióra bírságolhatnak
A koncesszióval nem rendelkező kereskedelmi egységek július 17-én 0 órától egyetlen – mintegy 800 forintos – doboz cigaretta eladásával is súlyos büntetést kockáztatnak: öttől ötszázmillió forintig terjedhet a pénzbírság. Ráadásul a tájékoztatás szerint már júliusban nagyszabású akciót indít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, közterület-felügyelők és polgárőrök bevonásával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.