2008 szeptember 6-án a 71 éves Elaine McCarthy és férje, a 73 éves Egbert Thomas 8 éves unokájukkal éppen otthon tartózkodott, amikor hat kommandós kezdte el döngetni az ajtójukat. A mellrákot leküzdő asszony éppen a hálószobában volt, férje pedig tévézett, amikor betörték a hatóság emberei az ajtót - írja a New York Daily News.
A férfit először leküldte az unokát az alagsorba, hogy nézze meg mi ez a hangzavar, de közben a bejárathoz bicegett, hogy megtudja mi történik. Mivel mindkettőjük durván megsérült az akció során, ráadásul a kutyájukat is megölték, a város úgy döntött, kompenzálja a nyugdíjasokat.
Öt évvel az eset után úgy döntöttek, 300 ezer dollárt - 70 millió forintot - adnak a családnak, hogy enyhítsék a fájdalmukat. A bíróság is azért volt ilyen bőkezű, mert a kommandósok indukolatlanul brutálisak voltak az idős emberekkel, akiknek valójában az unokájukat keresték, egy kiskorúval folytatott szerelmi viszonya miatt.
A bácsit kétszer is meg kellett műteni az akció után, hiszen eltört a karja, de az asszony sem úszta meg ép bőrrel. A kutyájuk pedig az egyik rendőr a pajzzsal úgy megverte, hogy három nappal később elpusztult.
"Teljen értelmetlen volt az idős embereket így megverni" - mondta a család ügyvédje, amivel senki nem mert vitába szállni. A csapotot vezető kommandós három héttel az eset után öngyilkos lett. Kollégiái szerint érzelmileg labilis volt, és nem bírta feldolgozni, hogy így elbánt két idős emberrel és egy ártatlan kutyával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.