Sokkoló terv: 100 ezer férfival akar szexelni Anna

PUBLIKÁLÁS: 2013. június 21. 10:30
Bizarr tervvel döbbentette meg a világot a lengyel Anna Lisewska. A 21 éves lány húsz év alatt százezer férfival szeretne lefeküdni.
Bors

A krakkói lány világrekord-beállítására készül, ugyanis feltett szándéka, hogy százezer férfi tegye ma-gáévá. Lisewska saját bevallása szerint szexfüggő, és a rekordkísérlet során akarja kielégíteni vágyait. Először Lengyelországban, majd Európában, később az egész világon szeretne skalpokat gyűjteni.

Lengyelországban a szexualitás sokszor még mindig tabunak számít, és a pszichológusnak tanuló lány célja, hogy a küldetésével ezt a hozzáállást és a lengyel emberek mentalitását is megváltoztassa. Még csak most kezdte el hódító turnéját, de már rengetegen támadják, és prostituáltnak nevezik. Pedig saját bevallása szerint ő csak imád szórakozni és szexelni.

Húsz percet kér partnerétől

Lisewska egy férfira körülbelül húsz percet szán, de a légyottok időtartama attól is függ, hogy egy napra hány partnert sikerül találnia. Számításaink szerint évente ötezer férfival kell összegyűrnie a lepedőt a rekordhoz, vagyis naponta tizennégy férfi kell ahhoz, hogy teljesítse a célját.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.