Himalája-expedíció vakmerő civileknek

Mámorító érzés – foglalja össze a lényeget a Borsnak Babucs Éva, aki két évvel ezelőtt nyolcadmagával járt a Himalája magas csúcsain. A civilként könyvkiadót vezető magyar hölgy amúgy nagy kalandtúrázó, a Himalájára 2012-ben merészkedett.

– Katmanduba érkeztünk meg, ez volt a bázis, innen egy kis propelleres géppel vittek fel minket a 2800 méter magasan fekvő Luklába – kezdi a beszámolót Éva.

Innen indul a nagy túra, amelynek végén a csapat 5260 méterig jut fel – a 8000-es csúcsokat ostromlók alaptáborába.

Kóla a magasban

A tíznapos menetelés lassú haladást igényel, hiszen a magashegyi betegség 3000 méter felett bárkit elérhet.

– Nálam 4500 méternél jelentkeztek a tünetek. Szédülés, hányinger, gyengeség, remegés vesz erőt az emberen. Ilyenkor különböző gyógyszerekkel próbálkozunk. Nekem a kóla és a kávé használt, meg némi fejfájás-csillapító.

Ahogyan emelkedik a magasság, úgy nehezedik a terep is. Eltűnnek a növények, és maradnak a hatalmas, meredek falú sziklák – az egyre kevesebb oxigén mellett. Nem véletlen, hogy már az ilyen utakon is serpák segítik a túrázókat.

A túravezetők ügyelnek arra, hogy lehetőleg senki ne kerüljön kritikus állapotba. Ezt például úgy lehet elősegíteni, hogy ha mondjuk egy nap a csoport feljut 4300 méter magasra, akkor éjszakára vissza kell ereszkedni két-háromszáz métert. Ezt hívják akklimatizációnak. Tehát a szervezet megtapasztalja az egyre ritkább levegőt, ám aludni egy „könnyített” terepen kell.

Életre szóló barátságok

– Amikor elértük az 5260 métert, az igazán eufórikus állapot. De az egész út meditatív jellegű, hiszen érintjük a buddhista szentélyeket, meg aztán egy ilyen túra nagyon összerántja a társaságot, tartós barátságok alakulnak ki – zárja az emlékezést Babucs Éva, aki az idén Afrika legmagasabb pontján, az 5895 méteres Kilimandzsárón járt.