Csoda, hogy életben van a kegyetlen gyilkos anya gyereke

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 24. 21:00
Hidegvérrel akarta kivégezni kisfiát egy spanyol asszony. A nő azt hitte megfojtotta a gyereket, majd eldobta. Nem számított arra, hogy a kisfiú újra fel fog sírni.
Bors

A rendőrség letartóztatott egy 26 éves Alicante-i nőt, aki vélhetően meg akarta ölni kétnapos kisbabáját – írja a Mirror. Az asszony különös kegyetlenséggel próbálta kioltani az újszülött életét. A gyereket zacskókba csomagolta és háza közelében lévő csatornába dobta. Biztos volt benne, hogy soha többé nem látja viszont fiát.

A gyerek azonban csodával határos módon nem fulladt meg, hanem hangosan sírni kezdett. A babára az egyik szomszéd találta rá, körülbelül 40 órával azt követően, hogy az anyja a föld alá rejtette. Az asszony elmondása szerint teljesen sokkot kapott.

- Először azt hittem, hogy egy bajba esett cicát hallok, de mikor kinyitottam a csatodafenőt majdnem elájultam. A gyerek össze volt törve, kék-zöld volt és még a köldökzsinór is a testén volt. Azonnal értesítettem a rendőrséget.

A zsaruk hamar rátaláltak a gyerek anyjára, aki őrizetbe is vettek. Az asszony kihallgatása jelenleg is tart, ennek részleteiről a rendőrségi szóvivő még nem nyilatkozott. A gyereket kórházba szállították, állapota súlyos, azonban már nem válságos.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.