Michael McCarthy különös mellékhatását tapasztalta meg a lézeres szemműtétnek. A harmic éves férfi látása annyira rossz volt, hogy vastag - mínusz 13 dioptriás - lencsék nélkül csak foltokat látott.
Ahogy egyre romlott a szeme, úgy maradt ki fokozatosan életéből a sport és a mozgás, hiszen mindig attól félt, eltöri a szemüvegét.
Ráadásul a szódásüveg vastagságú látóeszköz mögé könnyű volt elbújnia, és nem szembenéznie egyre hatalmasabb súlyával.
Mivel Michael illusztrátorként dolgozott, félő volt, hogy ha látása tovább romlik, a munkája is veszélybe kerül, ezért felkeresett egy szemspecialistát, aki rábeszélte egy forradalmian új, lézeres eljárásra, amellyel a nagyon gyengén látó betegeken is lehet segíteni.
Dan Reinstein professzor végezte el rajta az operációt egy londoni szemészeti klinikán, és az eredmény megdöbbentő volt.
Micahel látása azonnal helyreállt, és korábbi mínusz 13-as szemüvegét lecserélhette egy mindössze negyed dioptriásra.
- Az operáció mindössze 5-6 percig tartott, estére pedig már HD minőségben láttam - lelkendezett a férfi a Daily Mail cikkében. - Az agyam azt mondta, ez nem lehetséges, mégis, tökéletes lett a szemem. Olyan volt, mintha valóra vált volna egy álom.
A helyreállt látás azonban megmutatta számára a hatalmas testet is, amit növesztett, így azonnal diétázni kezdett. Ráadásul szemüveg nélkül most már sportolni is újra elkezdett, és rövid idő alatt elkezdett leolvadni róla a felesleg. 45 kilót fogyott, derékmérete pedig 152 centiről 86 centire csökkent.
Szemészorvosa is elképedt az eredményen.
- Levettem 0,17 millimétert a szemlencséjéről, erre ő 71 centit fogyott derékból. Elképesztő eredmény, és igazán példaértékű a többi hasonló beteg számára - mondta Reinstein.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.