Ugyanazon a napon szült meg az ikerpár

Amerika
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 30. 10:30
Mint két tojás. Erica és Tashina nem számított rá, hogy babáik egy napon születnek majd. Kiderült, egy napon is fogantak.
Bors

Az ikertestvérek, Erica és ­Ta­shina Ackley életében azonos szálon futnak a történések: a két 22 éves amerikai lány nemcsak egy napon született, de a gyermekeiket is ugyanazon a napon hozták világra.

– Persze, gondoltunk arra, milyen érdekes lenne, ha egyszer a gyermekeink is egy napon születnének, de nem számítottunk rá, hogy ez valóban meg is fog történni – nyilatkozta Tashina a Bangor Daily Newsnak.

Erica hozzátette, hogy a terhességi tesztet is együtt ­csi­nálták meg, és kiderült, hogy ugyanazon a napon fogantak meg gyermekeik. Az ikerlányoknak közös tetoválásuk is van Iker 1 és Iker 2 felirattal. Természetesen édesanyjuknak is ugyanakkor mondták el az örömhírt, bár Erica néhány órával megelőzte testvérét.

Ta­shina

– Vártam néhány órát ­Ta­shina bejelentése után, aztán megkérdeztem anyukámat, hogy szeretne-e ismét mindkét karjában gyermeket tartani. Fogalma sem volt, mire gondoltam, aztán elmondtam neki, hogy én is terhes vagyok – mesélte Tashina.

Az újdonsült anyukák és gyermekeik már hazamehettek a kórházból, eastporti otthonukban kiváló egészségben és boldogságban élik meg az anyaság legszebb pillanatait. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.