Szívbajt hozott a szüleire, nehogy kikapjon a rossz jegyei miatt

sátor
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 20. 16:00
A 19 éves főiskolai hallgató nem merte elmondani otthon, hogy az iskolában nem teljesít, állandóan hiányzik, ezért eljátszotta, hogy elrabolták. Egy hétig csövezett, majd hazament, azt remélve, nem kérnek rajta számon semmit, hiszen micsoda dráma érte.
Bors

Az atlantai Aftab Aslam nem teljesítette a minimumot a főiskolán, ezért úgy döntött, eljátssza, hogy elrabolták és akkor nem kap ki a szüleitől. A fiú vett is egy telefont és azon üzente meg szüleinek, hogy elrabolták, és semmi esetre se értesítsék a rendőrséget, mert akkor meg fog halni - írja a Gawker.

A szülei természetesen hívták a rendőröket , akik még az FBI-t is bevonták, így derült ki, hogy valójában semmi baja nem volt, hanem nyolc napig sátorozott egy elzárt területen. Mikor rosszabbra fordult az idő, fogta magát és egyszerűen hazament. Azt remélte, semmi baja nem lesz, hiszen majd azt hazudja, elkábították, és folyamatosan drogokkal tömték, hogy ne tudjon elszökni.

Aslam május elején tért vissza otthonába, azóta pedig előzetesben van, mert három bűncselekményt miatt kell felelnie a bíróságon. A nem túl okos fiú jövője egyelőre bizonytalan, nem tudni, egyáltalán meg fognak-e állapítani óvadékot. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.