Legszebb tanárnő: török férj kontra spanyolmánia

Zolnay Fruzsina
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 14. 08:25
A szakavatott zsűri a legszebb nyolc tanárnőt már kiválasztotta, most önökön a sor, hogy eldöntsék, közülük ki a legcsinosabb. A hölgyeket négy párba sorsoltuk, a továbbjutó pedig az lesz, aki több szavazatot kap a párjánál. Szavazni mostantól minden tanárnőre lehet, egészen csütörtökön éjfélig. Ismerkedjünk meg a második párosunkkal!
Bors

Azrak Lilla

Lillát a férje nevezte be a versenyre, aki török állampolgár, ám itt él, és mindennap olvassa lapunkat.

– Igen, ő látta meg a felhívást, és egyből mondta: indulnom kell, hiszen olyan szép vagyok – mondja Lilla, aki egy törökországi turistaúton határozta el, hogy neki bizony török férje lesz. A párját végül interneten találta meg.

– Eljött hozzám Pécsre, négy hónap múlva eljegyzett, majd egy év múlva összeházasodtunk. A török férfiak rajonganak a szőke nőkért, de ha komoly kapcsolatot akarnak, akkor a személyiséget nézik.

Lilla korábban színházi kórusban énekelt, nagy álma volt, hogy musicalszínésznő legyen, ám végül ez elmaradt. A másik szenvedélye, a tanítás viszont megvalósult. – Kis elsôsöket tanítok, imádom őket. Nem vagyok szigorú, de ez nem is baj, hiszen annyira hálásak a kicsik. 

Lilla tehát benevezett a főnyereményre, s talán a színészet is összejön neki. Azon gondolkozik ugyanis, hogy jelentkezik valamelyik török szappanoperába. De előbb a Bors szépségversenyén szeretne befutni. 

 

Zolnay Fruzsina

Egy spanyol és civilizáció szakos tanárnő, aki nagyon meglepődött. Tudtán kívül ugyanis a most érettségiző osztálya nevezte be.

– Nagy meglepetés volt, amikor a Borstól felhívtak, és közölték, hogy bejutottam a legjobb nyolcba. Én? Hová? Aztán kiderült, hogy a tanítványaim állnak mögötte. 

Fruzsina amúgy éppen doktorira jár (a neveléstudományok doktora lesz), és abban a két tannyelvű iskolában tanít, ahol korábban érettségizett. Ez pedig a budapesti Károlyi Mihály spanyol és magyar tannyelvű gimnázium. 

Hogy a spanyol nyelvtudás mit jelent az életében? – Spanyol nyelvterületen már számtalan helyen megfordultam, jártam Mexikóban és természetesen Spanyolországban is.

Kivel utazna el pihenni, ha megnyerné lapunk fődíját? 

– Szívem szerint a huszonhét fős osztályommal… 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.